Könyvrészletek – 2

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy csak egy rongybábú vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt alaposan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok…. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel, hatvan másodperc fényt veszítünk… Egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám, hogy tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát. Valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést…

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segít neki fölállni….

Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek és imádkoznék, hogy a lelked őre lehessek. Azt mondanám neked, szeretlek és nem tenném hozzá ostobán, hogy hiszen tudod….

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre…. Tartsd magad közelében azokat, akik neked a legfontosabbak és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól. Jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm….. Mondd ki a szerelmes szavakat…. A szavakat…. Mert senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért…”

(Gabriel García Márquez)

——————————————————————————————————————————-

Kurt Tepperwein: Életünk titok

Életünk titok.

Minden nap valami új dologgal lep meg bennünket. Egy perc sem hasonlít az előzőhöz, és soha nem fogunk még egy olyan napot átélni, mint a mai. Az élet egy premier – minden egyes percben, minden egyes nap. Soha nem fogjuk még egyszer olyannak látni a világot, mint ebben a pillanatban.

Mikor éreztük utoljára tudatosan a reggel illatát? Egy étel ízét? Mikor csodáltuk utoljára az ég kékjét?

Tapintsuk és érezzük az életet minden pillanatban, és még a hétköznapi dolgokban is vegyük észre a különlegeset. Élvezzük minden nap az élet bőségét.

Ismerjük fel, hogy életünk akadályai és kudarcai olyan tanulságos leckék, amelyekre hálával kellene tekintenünk. Üdvözöljük őket barátságosan, függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak, egyszerűnek vagy nehéznek ítéljük-e meg őket. Tekintsünk az akadályokra ugródeszkaként!

Bánjunk finoman, óvatosan és szeretetteljesen magunkkal. Legyünk olyan boldogok, amilyenek csak lenni tudunk. Varázsoljuk el az életünket – és embertársainkét is.

Jóakaró, barátságos és szeretetteljes gesztusokkal forduljunk mások felé. Válságos helyzetekben mindig tegyük fel magunknak a kérdést: “Mit tenne most a szeretet?”

Fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen. Legyünk minden percben figyelmesek és tudatosak.

Éljünk úgy, hogy egy nap majd úgy hagyhassuk itt ezt a világot, hogy egy kicsit jobb, mint amilyen a születésünkkor volt. Csak ez a pillanat a miénk.

———————————————————————————————————————————-

Dr.Csernus Imre: A NŐ című könyvéből

“Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.”

“A válások aránya nagyon nagy, mosolygós arcot Magyarországon alig lehet látni. De kifelé megy a parasztvakítás, mutatva, hogy milyen kiegyensúlyozott életet élnek, miközben belülről rohadnak.”

Az okoskodásról: “Agyból gyönyörű képet lehet festeni, de attól ennek a gyönyörűségét én még nem érzem.”

“A nő attól lesz nő, hogy ott van mellette önmaga, de kiegyensúlyozottan, aki tudja, de nem csak tudja, hanem használja is a mértékletességet mindenben!”

“A makacsság valójában jó emberi vonás egy szintig, de egy szint után már nem segíti az önmegvalósítást, az önérvényesítést, hanem éppen ellenkezőleg: sikerek helyett kudarcok érik az embert.  Mínuszélmények, amelyek rombolják a tartást, az önértékelést, ezáltal az önbizalmat, de a meglévő büszkeséget is, ám ezek az emberek annyira makacsok, hogy nem akarják kimondani azt, hogy emberből vannak, nem istenek.”

“A rejtett szingliség a gazdasági kapcsolatban élők kapcsolatát jelenti.”

“Az az ember, aki az apró, finom, pici jelekre nem figyel oda, és arra, hogy a másik milyen gesztusokat tesz felé, az éppúgy nem fogja észrevenni, kik azok, akik megérdemlik az őszinteségét, mint ahogy azt sem, ha figyelmeztető jelzést kap az élettől, és nem fog tudni változtatni.”

“….mindig az adott megmérettetés mutatja, hogy valójában ki a menő és ki a nem menő (hiteles).”

“A beletörődés és az önfeladás azt jelenti, hogy önmagam méltóságából és gerincéből nap mint nap tizedmillimétereket önkezűleg vágok le. Tehát én szüntetem meg önmagam gerincét.”

“A rossz házasságban a nő nőiessége iszonyatosan csorbul. Mert egy csomó dolgot kell, hogy elviseljen – már ez a “kell, hogy elviseljen” – azt jelenti, hogy egy rakás mérget lenyel, ami által az önbecsülése, önértékelése jelentősen csökken. Mivel csökken az önértékelése, a valódi nőnek a megélése is csorbul, ezért van szüksége valakire, aki ezt kompenzálja.  Aki neki megadja azt, amire ő vágyakozik, miközben az ilyen nő valójában szaros. A szerető meg ölelgeti és  csókolgatja szarost. Kellemes élmény, nemde? Számára a pasi csak eszköz, amivel a saját megcsorbult nőiességét helyrekalapálja.”

“A hazugságot nemcsak hazugságvizsgálóval lehet észrevenni, csak tudni kell, hogy ilyenkor mit nézzen az ember. Valaki mond valamit, ami jól hangzik, de azt kell ilyenkor figyelni, hogy mindezt követi-e az ennek megfelelő kisugárzás?”

“Mert hogyha én bele tudok nézni esténként a saját tükrömbe, akkor másoktól is ezt kapom vissza. Ha én tudom tisztelni magam, akkor ezt kapom vissza. Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van. Mert mindig azt kapjuk vissza, amit önmagunknak adunk. Ez egy laptézis. Ha önmagunknak nem merjük megadni azt, amire szükségünk van, másoktól nem fogjuk megkapni, csak erőszakkal megszerezni. A megszerzés azonban nem békés út, hanem háború. A tiszteletet nem lehet kicsikarni. Ha én tiszteletet csikarok ki, akkor én vagyok a diktátor. De akkor az valójában nem tisztelet, hanem félelem. Óriási különbség.

Ha a saját szemébe a nő bele tud nézni, akkor nyugodtan, oldottan fog tudni másnak a szemébe is nézni. Egyenes lesz a tartása. Persze ez nem az a szemtelen kihívó, vadászó tekintet, amikor éppen egy……… vadászik, hanem ez a derűs tekintet. Ez hiányzik ma Magyarországon. A sok, derűs, vidám tekintet.”

“Mindannyian boldogok szeretnénk lenni. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez  fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban szabad, másként nem. Ha nem tanul meg repülni, akkor a róka felzabálja.”

“Csak az új dolgokba való részvétel adja meg az embereknek azt az adrenalint és erőt, amitől érzi, hogy ÉL! Ez a fiatalság elixírje. Akik mernek folyamatosan valami újba belefogni – tekintet nélkül arra, hogy ötven-, hatvan-, vagy hetvenévesek, azoké a szerencse is!”

“Valójában nincsen pasis vagy nőcis hobbi, ilyenkor egy a lényeg, hogy valami új legyen. Az új dolog megvalósítása azt is jelenti, hogy az ember elkezd tanulni, és fokról fokra halad. Ahogy lépeget felfele, egyre több sikerélménye lesz. A sikerélmények aránya szabályozza az önbizalmat, ezáltal a kisugárzást is. A rutindolgok megoldásából soha nem fog sziporkázó sikerélmény születni. Az megmarad szürkének, míg az új dolgokból mindig valami új és színes élmény lesz.

Ez a fiatalság elixírje, legalábbis ezt tapasztalom azoknál, akik mernek!”

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s